Mi történt?

Nem is mondok inkább semmit, mert egy hónap, az nagyon sok:/ Sajnálom, de túl vagyok a felvételin, most már gyakrabban jön rééész:)<3 Írjatok megjegyzést, és iratkozzatok fel;)

 

 

Rögtön feljebb húztam magamon a takarót - talán Pavlov reflex - és az paplannal fedett ember alakjából próbáltam ki találni, hogy ki a búbánat fekszik mellettem. Körbepillantottam a szobában. Kár volt! Az ütő is megállt bennem, amikor megpillantottam Laura vékony bőrdzsekijét az ajtó előtt ledobva. Ijedten kapkodtam a fejem a vékony pulcsi, és  mellettem fekvő valaki között. Mondd, hogy csak párnák, amik emberalakban vannak rakva a takaró alá! - gondoltam. A fejem majd szétrobbant, és ölni tudtam volna egy Advilért, de a kíváncsiság és az izgalom győzött. Óvatosan felemeltem a vékony anyagot, és.....
és elröhögtem magam. Ugyanis Boti feküdt ott. Kicsit megkönnyebbülve, de értetlenül sóhajtottam fel.
- Boti! - szóltam élesen, mire az említett hunyorogva kinyitogatta a szemét. - Mit keresel az ágyamba?
- Nem hogy hálálkodnál. - motyogta álmosan.
- Miért hálálkodnék? - vontam fel a szemöldököm, majd a szekrényemhez sétálva, kivettem egy tiszta pólót, és felvettem azt.
- Nem emlékszel semmire, ugye? - sóhajtott, mire megráztam a fejem.
- Hahj. Kicsit sokat ittál.
- Mennyi az a sok? - érdeklődtem, majd hirtelen még 100 kérdés ötlött fel bennem. - Miért van itt Laura dzsekije? Miért nem volt rajtam póló? Hogy kerültem az ágyamba, és te miért feküdtél az ágyamba? - akadtam ki teljesen.
- Majd mindjá' elmondom. - dörzsölte meg fájdalmasan a halántékát. - Csak keresek egy gyógyszert. - állt fel, és az ajtó felé indult, én pedig utána.
Ami az előszobában fogadott, az rosszabb volt, mint gondoltam. A szobám ajtaja mellett Ya Ou volt, teljesen kiütve. A kanapén Vivi szétcsapzott vörös haját láttam takarók alól kibukanni. A fotelnek dőlve Sziki ült, karjait összefonta maga előtt. Oli párhuzamosan Vivivel, a kanapé mellett feküdt a földön. Valaki már a konyhában csörgött, így mindketten oda vettük az irányt.
- Jó reggelt! - köszöntünk Daninak és Bennynek, akik a kávéfőzővel szenvedtek.
- Te! - fordult rögtön felem szúrós szemekkel Benny - Soha nem megyek veled többet bulizni. - röhögte el magát.
- Miért? - ijedtem meg.
- Elepesztő vagy. - rázta a fejet.
- Tényleg borzalmas volt. - helyeselt Boti is.
- Micsoda?! - akadtam ki. - Mondjátok már el, hogy mit történt tegnap!
- Mi történt ma. - javított ki Dani. Miközben töltött mind a négyünknek kávét.
- Valaki mondjon már valamit!
- Oké. - egyezett bele Dani. - Az elejétől? - kérdezte, mire bólintottam. - Először is nagyon berúgtál. Akármikor Boti próbált csajozni, te odamentél és ráordítottál, hogy miért csal meg téged. Aztán levetted a pólód, és az asztalon táncoltál, miközben hangosan énekelted a világ legcikibb dalát.
- Gangnam style? - kérdeztem félve, megrökönyödve az előbb hallottaktól.
- Ice ice baby. - röhögött fel Dani. - Aztán gondoltuk ideje hazamenni, mert mindenkit végigöleltél.
- Ezt most nem mondod komolyan! - kerekedett ki a szemem döbbeneten. soha nem csináltam még ilyesmit...
- Nem. - röhögött össze a többiekkel - Ez nem történt meg. - tört ki belőlük a röhögés.
- Ajj, akkor mi történt tegnap? - sóhajtottam elkeseredetten, egy kicsit mérges voltam, amiért átvertek.
- Szóval. - kezdte most Benny. - Mindenáron Laurával akartál......khm. Bemenni a szobádba, és szerintem érted. - mondta, mire kérdőn néztem rá.
- He?
- Te jó ég. - dörzsölte a halántékát. - Le akartad fektetni.
- Én?
- Tudtommal más Maykee nincs. - mosolyodott el - Emellett alig bírtunk titeket egymástól távol tartani. Ezért külön kocsival hoztunk titeket, és bár Laura nem is ivott, tetszett neki a helyzet. Mikor hazaértünk, ordítozni kezdtél Larával, hogy miért hagyott itt, pedig te meg midig szereted, de soha többet nem akarod látni. És meg mondtál valamit, amitől végleg kiborult...
- Mit? - kérdeztem a tenyerembe temetve az arcom.
- Azt hogy legalább ezen az éjszakán kárpótolja az elmaradt hónapokat. - hajtotta le a fejét nevetve Benny, és utána a másik kettő fiú is elkezdett röhögni. Aztán a nevetéstől érthetetlen félmondatokat mondtak egymásnak, ezert még jobban rákezdtek. "Emlékeztek,amikor Maykee", "És amikor a pultnál" - körülbelül ilyesmik hangoztak el, de mar a könnyük is folyt.
Úgyhogy reménytelenül felsóhajtva tekintettem magam mögé, ahol a röhögésük hatására a többiek kezdtek ébredezni.
Magamban két dolgot határoztam el..
Az első, hogy kiderítem mi történt Vivivel es Olival, mert nagyon furcsák. A második, hogy megkeresem Lorát, elsősorban bocsánatkéréssel, plusz itt van a dzsekije is.
Így miután mindenki felkelt, és ittam 2 liter kávét, végre összeszedtem magam, és az éppen Olival es Danival reggeliző Vivihez cammogtam.
- Hol lakik Lora?
- Neked nem mondom meg. - mondtam durcásan rám se tekintve.
- Beszélni szeretnék vele. - próbálkoztam újra.
- De ő nem szeretne. - kanalazott bele a müzlijébe.
- Aj, Vivi, nem mar! Nálam van  dzsekije és különben is bocsánatot szeretnek kerni.
- Hívd fel. - jött az egyszerű válasz.
- Nincs meg a száma.
- Akkor így jártál. - rántott vállat, mire kikerekedett szemekkel néztem Danira.
- Lehet hogy meg kéne adnod. - vetette fel Dani, mire hálásan néztem rá.
- Ja, tényleg. - döbbent rá a vörös csajszi. - Akkor megadom.
Nem először konstatáltam, hogy Vivi nem egy okos lány, szerintem a vörös hajfesték beszivárgott az agyáig, de ettől függetlenül imádni való, és aranyos.
Amikor megszereztem a telefonszámot, nyomban rácsörögtem. És bár nem vette fel - valahogy sejtettem- az IPhone gyártóinak hála letudtam nyomozni a lakcímet, és reméltem, hogy a minitérképen ki tudtam jól venni a házszámot.
Mar majdnem elfelejtettem, de végülis felkaptam Lora dzsekijét, és elviharzottam a lakásból.
Szerencsére tömegközlekedéssel 45 perc alatt ott voltam, így alig volt időm átgondolni, hogy mit fogok mondani neki, de ez csak akkor jutott eszembe, amikor mar becsöngettem. Fél pillanatig elgondolkoztam, hogy elfussak-e, de az ajtó kinyílt, és Laura álmos, nyúzott, másnapos tekintetével találtam szembe magam. Meg így is elfelejtettem levegőt venni, mert egyszerien gyönyörű volt. A dühös, kissé kíváncsi nézését leszámítva.
- Beengedsz? - próbálkoztam esetlenül.
- Nem tudom. - fonta össze a karjait, és az ajtófélfának dőlt.
- Öhm...visszahoztam a dzsekid. - nyújtottam át a ruhadarabot.
- Kösz. - vette ki a kezemből, és beakarta csapni az ajtót, de odatettem a lábam,  és beviharzottam.
- Beszélni szeretnék veled. - jelentettem ki a szembetűnő tényt.
- Menj ki a hazámból. - emelte fel a hangját.
- Nem, amíg nem hallgatsz végig. - fontam össze a karjaim.
- 2 perced van.
- Uh, oké. Azzal kezdenem, hogy te se vagy szent. Képzeld bele magad az én helyzetemben, és azt hittem, hogy azért jöttél vissza, mert láttál az X-faktorban. Meg most is így hiszem, haragszok rád..- magyaráztam gyorsan, hogy időkereten belül maradjak, de közbevágott.
- Most te kérsz bocsánatot, vagy azt várod, hogy én tegyem meg?
- Én kérek, de elmondom az előzményeket. Szóval attól, hogy most azt mondom sajnálom, még nagyon haragszok rád, és soha többet nem állok veled szóba, és ezek után sem fogok. Szóval sajnálom. - fejeztem be, és azt hittem elájulok, amint felfogtam, hogy mit tett a monológom után.
Ajkait az enyémekre helyezte, meglepetésemben semmit nem tettem, míg o finoman csókolt. Én még mindig lefagyva álltam ott, vegyes érzelmekkel, amikor mosolyogva eltolt magától, majd kitessékelt házból. Pár percig csak meredtem magam elé, nem tudtam, hogy most mi legyen. Vegülis arra jutottam, hogy mivel 15:30 volt, beülök egy kávézóba és elgondolkodok a dolgokon.
Közel találtam egyet, és miután egy csinos pincérnőtől megkaptam amit kertem, magamba nézve összegeztem a dolgokat.
Körülbelül ötkor jöttem ki onnan, teljesen felfrissülve. Arra jutottam, hogy ez Lorától búcsúcsok volt, de többet nem beszelek vele. Hogy ezt nyomatékosítsam, a reggel Vivitől elkért telefonszámát ki is töröltem. Így újult erővel - egy séta után a parkba - indultam el a buszmegállóhoz fél nyolc fele. A buszra várva jöttem rá, hogy tulajdonkép az egész napot elmászkáltam, és a fiúk még csak nem is kerestek. Furcsa.
3-an vártunk a buszra, amikor egy csaj állt meg mellettem, beállva várakozóként. Lopva rápillantottam, nem lehetett több nálam. A táblához sétált, hogy megnézze mikor jön a busz, amikor egy fekete, zenétől hangos kocsi megállt mellette, és négy - nem túl kulturált - pasi ült benne.
- Hé, Szivi, elvigyünk? - röhögtek, a lány pedig rájuk se nézve válaszolt.
- Nem.
- Ne már, szállj be, nem fogod megbánni. - villantotta meg a foghíjas mosolyát az egyik 40'-es pasi.
Itt kicsit megijedtem, már kész voltam odamenni, de a lány megoldotta magától is...
- Nem fogod fel a csöppnyi agyaddal, hogy nem szállok be. Húzz már innen! - emelte fel a hangját, és csodák csodájára megtették amit "kért".