Dani "Júliája"

 Hali:) Örülök, hogy tetszik a blog:) Írjatok megjegyzést, vagy nyugodtan nyomjátok meg az oldalt levő +1 gombot:) Mint mondtam, a történet nem valóságos, csak a karakterek valós jellemzői egyeznek meg!:) Remélem tetszeni fog, jó olvasást!;)<3

 

A fiúkra néztem, akik csalódottan ölelték át Anikót. Lassan a közönség felé emeltem a fejem. Sok elszomorodott arc, és könnyek zápora tekintett vissza rám. Sokan sikítoztak, és Anikó nevét skandálták. Mindeközben ment az a jelenleg számomra idegesítő zene, amit a "kieséskor" raknak be háttérzenének. Időm se volt felfogni, csak egy apró mosolyt erőltettem az arcomra, mielőtt P. Lili sírva ugrott volna a nyakunkba. Mosolyogva öleltem vissza.
- Ne sírj! - mondtam a lehető legmegnyugtatóbb hangon, amikor láttam, hogy egy kövér könnycsepp gördül le az arcán. Egy aprót bólintott, aztán átengedett a többi (most már volt) versenytársunknak.
- Fiúk! - lépett hozzánk Szikora, mi pedig szégyenkezve vártuk, hogy mit mond. - Ebből a játékból kiestetek, de megyünk tovább. Holnap gondolkozunk az első saját dalotokon. - mondta mosolyogva.
Kissé megnyugtattak (ex)mentorunk szavai, de attól még rossz érzés volt, és alig vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek. Csak arra tudtam gondolni, hogy minél előbb el akarok innen menni. Lilu már átment az After-x stúdiójába, ahová nemsokára mi is hivatalosak voltunk. Gyorsan beszéltünk mindenkivel, és kivétel nélkül csak nyugtató szavakat kaptunk.
- Nos. - lépett hozzánk Alföldi. - Sajnálom, hogy maguk estek ki. - vallotta be. - De a lányomat nem hagyhatom el. - húzta magához közel Anikót, aki szomorúan mosolygott.
- Persze, ez természetes. - bólogatott Boti, majd együtt indultunk át az After-x stúdiójába. Még reklám volt, így Csobot Adél rögtön a nyakunkba ugrott.
- Hú, úgy sajnálom, hogy kiestetek. Remélem lesz még dalotok, és hallunk majd rólatok. És ne aggódjatok, nagyon jók voltatok, nem is értem, hogy mi történt. nem tudom felfogni, szerintem ti voltatok az egyik legjobbak, és tényleg: ez lehetetlen. De nem csak X-faktorból áll a világ, tuti, hogy a ti karriereteknek még itt nincs vége. - hadarta el egy szuszra, mi pedig döbbenten néztünk rá. Még mondta volna tovább, de egy stábtag, felkiáltott, hogy 15 másodperc és adás. Úgyhogy szépen beállt a pult mögé, mi pedig leültünk oldalra.
Az After-x után haza indultunk. Márk és a Bytheway hívtak, hogy menjünk, és bulizzunk, de mindhárman visszautasítottuk. Egyikünknek se volt kedve kimozdulni, főleg nem bulizni, úgy körülbelül életünk végéig. Persze nem gondoltuk komolyan, hiszen az nem lehetséges. Hazaérve mindhárman a laptopjaink mögé ülve neteztünk. Ha lányok lennénk, most tuti, hogy zokogva, csokit majszolva pizsibe beszélnénk ki magunkból, ami mindhármunkat nyomasztott: Mi lesz ezután?  A nappaliban ülve, egy-egy laptoppal  a kanapékon olvastuk fel egy-egy rajongó üzenetét, kommentjét. Persze beszéltünk a családunkkal, és a barátainkkal is, mindenki ugyanazt mondta: Folytatnotok kell a zenélést!

***

- Ébresztőőőő! - suttogta valaki, miközben a vállamat rázogatta.Lassan kinyitottam a szemem. Dani ült mellettem mosolyogva. Ismét mosolyogva!
- Hány óra? - kérdeztem, de inkább valami morgásnak hangzott.
- Még csak tíz. Nem jössz le kajálni?
- Hova? - kérdeztem halkan, csukott szemmel. Talán félig még aludtam.
- A plázába. Jössz vagy nem? - kérdezte. Körbenéztem. Boti  a kanapén aludt el, úgy átölelve a gépét, mintha valami plüssmaci lenne.
- Mindjárt, csak összeszedem magam. -erőltettem egy mosolyt az arcomra.
Dani türelmesen megvárta, amíg rendbe hozom magam. Röpke 30 perc kellett, és indulhattunk is. Botit pedig hagytuk aludni. Csak pár szendvicset tankoltunk be a Corvinban, mégis legalább 10 rajongó állított le. Mindegyikük elmondta a sajnálatukat, mi pedig mosolyogva megköszöntük nekik. Így már kicsit vidámabban indultunk vissza, és örültem, hogy ennyien mellettünk vannak. 
Boldogan mentünk felfelé a lépcsőn. Danival beszélgettünk, így felém volt fordulva, amikor nekiment egy szőke lánynak a lépcsőfordulóban. Egy pillanatig csak bámultak egymásra, majd én szólaltam meg.
- Khm. Szia. - mosolyodtam el.
- Sziasztok. - nézett végig rajtunk megilletődve. Danira néztem kikerekedett szemekkel, aki pókerarccal meredt a lányra. Könyökömmel kicsit oldalba böktem.
- Helo. - nyögte ki, majd hátrálni kezdett. - Mennem kell. - fordult volna meg, de nekiment a lépcsőkorlátnak, így kis híján hasra esett. Döbbenten néztem rá, de ő a lehető leggyorsabban lépcsőzött fölfele.
- Hát. - vakartam meg a tarkómat, majd a lány felé nyújtottam a kezem. - Maykee vagyok. 
- Zita. - mosolygott.
- Bocsi, a a barátom kissé..khm...nem tudom mi volt vele. - nevettem el magam halkan. - Most költöztél ide? - kérdeztem, mivel még nem láttam ezelőtt.
- Igen. - bólintott. - Na, én megyek is. Örülök, hogy találkoztunk, Maykee. - hangsúlyozta ki a nevem, hangjában felfedeztem egy kis cinizmust. Mosolyogva bólintottam, majd vállat rántva a barátom után indultam. Benyitottam a lakásunkban, ahol a már ébren levő Boti faggatta ki Danit.
- Milyen angyal? Miről beszélsz? - kérdezte a fejét fogva, de Dani csak a távolba meredve, álmodozó hangon ennyit mondott:
- Hosszú, platinaszőke haja úgy hullott a vállára, mint a nyári, kopár síkságon az eső.
- Miről beszél? - fordult felém Boti, a nevetését visszatartva. Odasétáltam Danihoz, és büszkén megveregettem a vállát.
- Ó, Botond! Drága barátunk szerelmes! - mondtam ezt, tettetett elcsukló hangon, majd gyakran pislogtam, imitálva, hogy mindjárt sírok.
- Kibe? - ráncolta a szemöldökét Boti, miközben Dani a "Júliája" illatáról motyogott valamit.
- Zitába. - nevettem fel. - Most költözött ide.
- Zita? - kérdezte mosolyogva Dani. - Az egy gyönyörű név. - támaszkodott meg a karján.
- Ó. - mondta Boti, jelezve, hogy mindent ért.- Hát ez mind szép és jó, de hoztatok nekem kaját? - kérdezte meg a számára lényeges dolgot, mire bólintva odaadtam neki a reggelijét.
- És te Miki, mikor csajozol be? - kérdezte teli szájjal.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. - vágtam rá.
- Hőő. -háborodott fel. - Kikérem magamnak.
- Miért? - nevettem el magam. - Van már kiszemelt?
- Igen. - mondta, mire kérdőn néztem rá, így sorolni kezdte. - Miley Cyrus, Selena Gomez....
- És olyan, akinél van esélyed? Miley egyébként is fura. 
- Ha engem meglát Miley, akkor tuti, hogy rögtön rám veti magát. - mondta beképzelt hangon. 
- Selena jobb. - rántottam vállat.
- Dani, szerinted? - fordult felé Boti.
- Milyen Zita? - kapta fel a fejét Dani érdeklődve.
- Semmi baj Danikám, aludj tovább. - mondtam neki, mire mindhárman elnevettük magunkat.
- De komolyan! Milyen volt Z szeme? - kérdezte, mire sóhajtva temettem az arcom a tenyerembe. Miért van olyan érzésem, hogy most ezt fogjuk napokig hallgatni?!:D

A döntés

 Hello! Nos, megnyitottam a 7. blogom, ami fanfiction. Remélem megérte Maykee-t lefárasztani Mileyval, és tettszeni fog neki:D Írjatok megjegyzést, jó olvasást! Puszii;)<3

 

- 30 perc fiúk! - lépett be egy férfi az öltözőnkbe, kipipált valamit az irattartójában, majd ment is tovább. Fekete pólója hátulján ott vírított az "RTL klub, stáb" felirat. Sóhajtva Danira néztem, aki az utolsó pillanatban is a rajongók üzeneteire válaszolgatott, Boti pedig mellette énekelgetett, és a gitárját hangolta.
- 30 perc. - ismételtem meg magam elé meredve. Boti hirtelen megszólalásomra elejtette a pengetőjét a földre.
- Biki. - fordult felém Dani. - Nyugi! Semmi gáz nem lesz. - mosolygott, de mielőtt megszólalhattam volna, mindketten egy koppanásra kaptuk Boti felé a fejünket, aki a földről felkelve beverte a fejét az asztalba.
- Kivéve azt, hogy agyrázkódásom van. - dörzsölte a fejét a fiú, mi pedig visszatartott nevetéssel néztünk rá.
- Majd az élőshow törd össze magad! - vágta rá Dani, mire ismét elnevettük magunkat.
- Megyek megkeresem Lilit. - indultam ki az ajtón.
- Melyiket? - kérdezte Dani, újra a számítógépre meredve. Némi gondolkodás után nevetve válaszoltam.
- Mindkettőt. - rántottam vállat, és kiléptem a folyosóra.
Becsuktam magam mögött a fekete ajtót, amire rá volt ragasztva egy papír "MDC" felirattal. Mosolyogva konstatáltam, hogy az egész épületben "20 perccel az élő show előtt" feeling volt. A folyosón valaki énekelgetett, valakit a mentorja oktatott, valaki félkész hajjal rohangált. Az viszont mindennek a teteje, hogy Olivér félmeztelenül futott el a stylistja elől.
- Visszahozom! - kiabálta Benny Olivér után futva. - Olivér, azonnal állj meg! - lihegte, én pedig nevetve arrébb álltam, a fogócska elől. Bencéék után néztem, de amikor visszafordultam, akkor valaki nekem jött.
- Maykee! - ugrott a nyakamba Lili. Most éppen a Péterffy.
- Lili! - utánoztam a hanglejtését, mire nevetve megborzolta a hajam. - Hú, vigyázz, mert jön a fodrász, és helyretesz. Jól kell kinéznem. -túrtam bele hajamba, miközben felsóhajtottam. - Ilyen egy sztár élete! - emeltem fel a tekintetem az égre, mintha olyan nehéz lenne az életem. Egyébként nem vagyunk magunktól elszállva, tudjuk, hogy mindent a rajongóinknak köszönhetünk. Csak néha szoktunk így hülyéskedni.
- Igazad van. - biccentett a lány mosolyogva. - Izgulsz? - váltott témát, beharapva az alsó ajkát. Már tudtam Dani által, hogy ezt csinálja ha izgul...vagy pisilnie kell.:D
- Nem. - rántottam vállat. - Jók leszünk. - mosolyogtam biztatóan.
- Remélem. Nem akarok párbajozni.
- Nem fogsz. - öleltem meg, majd miután mentorja hívta, szétváltunk. Gondoltam megkeresem a saját mentorunkat, akivel szerencsére a lehető legjobb kapcsolatban vagyunk. Egyből tudtam hol keressem, így rögtön a Bytheway öltözője felé mentem. Kopogás nélkül nyitottam be, és ahogy sejtettem: "apánk" ott volt. Épp Olivérrel veszekedett, hogy nem érdekli az, hogy nem tetszik neki a póló, fel kell vennie. Megbeszéltük, hogy amint sikerül Olivérre erőltetni a felsőjét, akkor jön hozzánk, hogy utolára átvegyünk mindent.
És így is volt. Jól leszidta Botit, amiért összetöri magát a szereplés előtt (az pengetős baleset), aztán utoljára elénekeltük a számot. Amikor Bence és Lilu már a LED fal mögött álltak, akkor jöttem rá igazából, hogy mindjárt kezdünk. És mi vagyunk az elsők. Nem akartam kérkedni, de a számunk nagyon jó, a mentorunk nagyon jó, a hangom nagyon jó (khm..egó), Boti jól gitározik, Dani jól néz ki. Szerintem mindenünk meg van!
Természetesen nem kis feladat volt megnyitni egy élőshowt, ráadásul az elsőt. Az pedig végkép nem volt könnyű, hogy tudtuk, hogy csak másnap derül ki az eredmény. Produkciónk után kissé elfáradva, de büszkén álltunk a zsűri elé, akik többnyire dicsértek minket. És láttuk mentorapánk szemébe is a büszkeséget, és már akkor tudtuk, hogy neki mindig is egy tejfogú tinibanda leszünk. Visszamentünk a backstage-be, és beszélgettünk a többiekkel. És miután kiderült, hogy egy kamera figyel minket, amit láthatnak a neten a nézők, odafordultunk és adtuk magunkat. Ergo táncoltunk, vigyorogtunk, integettünk, hülye pofákat vágtunk stb.:D
Mindenki "heppi" volt, és egy percig sem gondoltuk, hogy holnap ilyenkor pont hogy szomorúak leszünk....

*** Vasárnap

-Kellj fel, kellj fel, kellj fel!!! - keltem fel. P.Lili z ágyamon ugrálva, vísítva-síkítva, nevetve "kérlelt", hogy kelljek fel.
- Te jó Isten! - motyogtam, miközben az éjjeliszekrényemen levő órára néztem. - Lili. 11:30 van! Iszonyú korán! - nyöszörögtem, miközben a fejemre húztam a párnámat.
- Te beteg vagy. - jelentette ki szemrebbenés nélkül, majd hirtelen az orrom alá nyomott egy levelet. - Nézd! Az első rajongói levelem! - lelkendezett.
-Fenomenális. -motyogtam. Bármit megtettem volna még pár perc nyugiért, de ez nem adatott meg, ugyanis megjelentek a fiúk, hogy párbajdalt kell próbálnunk.
- Úgy sem párbajoztok. - rántott vállat értetlenül Lili.
- Ne vedd olyan biztosra. - húzta el a száját Boti.
- A lényeg az optimizmus. - válaszolt mosolyogva a lány. De Lili mindig is pozitívan állt a dolgokhoz. - Na, megyek, majd a nap folyamán még tuti talizunk. -mondta édesen mosolyogva, egy puszit nyomott az arcomra, majd kiviharzott a szobából.
- Te meg Lili....- vakarta a fejét tudatlanul Dani, de megráztam a fejem.
- Csak barátok vagyunk. - szögeztem le, nehogy félreértsen bárki bármit is.
- Tudom. -bólintott Dani. Hát jó...
A nap további részét végig csak idegeskedés töltötte be. Mindenki reménykedett a továbbjutásban, de azért utoljára mindenki elénekelte a párbajdalát. Persze taglalnom sem kell, hogy milyen feszült volt a levegő egész nap. Olivér nem hülyéskedett, P. Lili nem fárasztott, Dani nem vigyorgott, Boti  a saját lábában elesett, én pedig egyszerűen meg sem szólaltam. Az utolsó pillanatokban, amikor mindenki sürgött-forgott, akkor már én is izgultam. Mondjuk eddig is, de nem mertem magamnak se bevallani. Amikor már csak percek voltak hátra, megcsörrent a telefonom. Csalódottan meredtem a képernyőre, amin az exbarátnőm neve szerepelt. Nem érdekelt.
Nem is taglalom az este további részét. Minden összefojt. Nagyon zavaros az egész, onnantól kezdve, hogy kiderült, hogy párbajoznunk kell. Hitetlenül, minden csalódottságom legyőzve hallgattam Robi apánk utolsó jótanácsait a párbaj előtt. Mindent beleadtunk. Mindent próbáltunk beleadni, de úgy látszik nem volt elég.
- Az X-faktortól búcsúzik az MDC. - mondta idegesítően nyugodt hangon Lilu. Bennünk pedig egy világ dőlt össze.